
Gyerekkorom óta szeretek motorozni. Nagy álmom volt, hogy motorral bejárom az egész világot. Aztán ahogy telt az idő, ez az álom egyre távolabbinak tűnt, feledésbe merült. Hobbim, a motorozás megmaradt, de az, hogy beutazom a világot nem, pedig adva volt minden hozzá, de valahogy nem állt össze, hogy el tudjak indulni. A feleségem is nagyon szeretett motorozni velem, de őt a motorosok nomád élete nem vonzotta. Mindig azt mondta: „Elmegyek veled egy világ körüli útra, de nem sátorban szállunk meg, hanem valamilyen szálláson.” Így meg nagyon drága lett volna minden, ezért nem mentünk sehová, egészen addig, amíg nem találtam rá egy utazói közösségre. Ennek a közösségnek a tagjai jóval a piaci ár alatt, azaz nagyker áron utaznak és foglalnak szállásokat. Jelentkeztem náluk, mert egyből tudtam, hogy így kettesben beutazhatjuk a világot, hiszen a szállás is megoldható lesz, nem kell nomád körülmények közt megszállni. Megmutattam a tervem a feleségemnek, aki egyből benne volt, hogy akkor csináljuk. Első utunk Törökországba vezetett. Erről írok most nektek egy élménybeszámolót, remélem tetszeni fog.
Irány Törökország!
Elkészült a tervem, hogyan tudjuk bemotorozni Törökországot. Első nap lemegyünk Isztambulba, ott megalszunk, majd onnan továbbmegyünk a Boszporuszon keresztül Sinopig, ebben a fekete-tengeri városkában foglalunk egy szállást, megalszunk, majd irány Trabzon. Trabzonból délre fordulunk Van város irányába, útközben felmegyünk az Ararátra. Van Gülü partján megszálunk, majd folytatjuk utunkat Gaziantep felé, ha szükséges, megszállunk valahol. Másnap Mersin településnél érnénk el a Földközi-tengert, aminek a mentén érkeznénk meg Kemer településre, ahol egy 5 csillagos szállodában eltöltünk 4 napot. Tovább indulunk Marmarison keresztül Izmirbe. Itt megtekintjük Trója romjait, majd Balikesirnél komppal átkelünk a Márvány-tengeren és haza.
Útra készen
Eljött az indulás napja. Már nagyon vártuk, hogy útra keljünk. A Budapest – Isztambul szakaszt mindenképpen egy nap alatt le akartuk tudni, hogy több időnk legyen a török tájakra.
Hangos és tapadós Isztambul fogadott minket. Amikor bekanyarodtunk a Sultanahmet kerületbe, a Honda szellőzői már régóta jártak. Minden állt. A fülledt levegő éppúgy, mint a forgalom az előttünk lévő kereszteződésben. Az emberek folyamatosan dudáltak, olyan érzést váltott ki bennünk, mintha Szicíliában lennénk. Áthaladtunk az autólavinán, sárga taxik, tömött turistabuszok mellett és egyenesen a kipufogógázok kék ködén. Az esti órákban érkeztünk meg az isztambuli szállásunkra, ami egy 3 csillagos szálloda Isztambul európai oldalán, már alig vártuk ezt a pillanatot. Ezt tulajdonképpen ingyen foglaltuk le 1 voucher-t felhasználva.
Ázsia határán:
A palaszürke felhők alacsonyan lógtak a város felett, ahogy reggel felpakoltuk a motorokat. Egészen látványosan hagytuk el Európát, átkeltünk a Boszporuszon a Fatih-hídon át Ázsiába. Az az érzés leírhatatlan, ahogy átmotorozol Isztambul hatalmas Boszporusz hídján, szó szerint Ázsiába utazol, és magad mögött hagyod Európát. Az embert nagyon felkészületlenül éri, ahogy az összeolvadó világok, a folyton változó tájak, a hihetetlen vendégszeretet, az észbontó történelem és az ínycsiklandó ételek mámorító összeállítását látja. Törökországban motorkerékpárral utazni olyan, mint sehol máshol, ez egy felfedező álma, és nincs is jobb módja annak, hogy felfedezd, mint egy motorkerékpár. Ezt mondjuk mi motorosok, de biztosan sokan vannak, akik másképp vélekednek.
Úgy tűnt, Isztambulnak soha nincs vége. Órákig haladtunk egyenesen a többnyire többsávos úton. Aztán elkezdett esni az eső. Az út szélén sietve felvettük esőruhánkat.
Nem sokkal ezután lekanyarodtunk a főútról. Kitisztult az ég, napsütés, fenyőillat csapta meg arcunkat. Apró falvakon, hullámzó sztyeppéken át, szelíden bámészkodó tehenek és izgatottan csattogó csirkék mellett haladtunk Sinop felé.740 kilométert megtéve érkeztünk meg Sinopba.
Török vendégszeretet
Vasárnap volt, mikor Sinopból tovább indultunk A következő településen egy élelmiszerboltban töltöttük fel ételtartalékainkat, mivel hosszú út állt még előttünk Trabzonig. Rövid idő múlva a szemközti teaház számos vendége vett körül bennünket. Meghívtak minket egy Tschai-ra, beszélgetésbe elegyedtünk velük. Ahogy megtudták, hogy magyarok vagyunk, még barátságosabbak lettek hozzánk és azt magyarázták, hogy a közös múlt összehoz minket és arra kértek, aludjunk náluk egy éjszakát. Így tettünk.
Hűvös, de napsütéses reggel volt mikor elindultunk. Kisebb vidéki utakon haladva délben értük el Altinkaya Baraji impozáns, sziklákkal tarkított tóvidékét. A szép időjárási gomolyfelhők időnként a mélyzöld vízre vetítették árnyékukat.
A Fekete-tenger keleti részén:
Az amúgy is sötét horizont szinte zökkenőmentesen beleolvad a Fekete-tengerbe. A Trabzon felé vezető négysávos parti út nem éppen Törökország vezetési csúcspontjai közé tartozik, így nem számít, hogy egy felhőszakadás hamar elveszi a kilátásunkat. Pillanatok alatt minden víz alatt van. Sötétben értünk Trabzonba. Az örökké jelenlévő Kemal Atatürk szelíd helye volt ennek a helynek, és 1924-ben egy külvárosi villába költözött. A központ nevét is arról az emberről kapta, akinek a hasonlatossága minden méretben, formában és színben megcsodálható szinte egész Törökországban. Néha morcos tábornokként, máskor divatosan öltözött dandyként találkozik az utazóval. Akárhogy is, ő ugyanúgy része az utcaképnek, mint a minaretek a mecsetnek.
Trabzonban egy 4 csillagos spa szállodában szálltunk meg. A feleségem nagy örömére volt itt szauna, pezsgőfürdő. Így egy kicsit felfrissültünk a hosszú út után és a még hosszabb út előtt.
A következő úticél Sumela. Ahol egy görög ortodox kolostor szó szerint ragaszkodik egy sziklafalhoz több száz éve. Mi lemondtunk a látogatásról, ehelyett szöges abroncsainkat a Kackar-hegység sáros, göröngyös földútjaiba ástuk.

A Fekete-tenger partjának zöld, esővel telített tea- és mogyoróültetvényeitől már csak egy kőhajításnyira van a kelet-anatóliai fennsík kopár, sivatagszerű tája. A 2000 méteres átlagmagasság, a hatalmas hőmérséklet-ingadozások és ennek megfelelően a gyér növényzet Törökország keleti részét barátságtalan élőhellyé teszik.
Ararát-hegység árnyékában:
A Kacar-hegység északi oldalán maradt a rossz idő, a mélykék égbolt napról napra természetesebbé vált, és reményt adott az Ararát felhőtlen kilátására. Már csak néhány száz kilométer választott el minket ekkor az utazás legkeletibb pontjától.

Az út széles ívekben követi a Bas Cayi folyó folyását a völgyben. Kecskecsordák legeltek a hegyoldalakon, embert alig lehetett látni itt.
Miután elhagytuk Erzurumot délre, és Dogubayazit felé vettük az irányt, amely az utolsó város a Bazargan felé vezető iráni határátkelő előtt éreztem, hogy muszáj lesz megállnom, mert egy hatalmas ólmos fáradtság öntött el. Csak az első kerék előtti kráterek vagy a visszapillantó tükörben felbukkanó formátumkitöltő kamion oszlatta el pillanatokra a sisak alatti letargiát. Egy fekete tea egy vidám körben egy benzinpumpánál felvidítja a fáradt motorost, így engem is. Indultunk is tovább a tea elfogyasztása után!

Ekkor egyetlen sötét felhő sodródott a síkságon, vízzel telítve. Már messziről láttam a szürke fátylat. A napfény milliószor megtört a kavargó permetben. A ködös horizonton lassan megjelent egy hófödte sziluett. És akkor ott áll előttünk. Az Ararát 5137 méter magasan a kelet-anatóliai égboltba nyúló csodálatos látképe. Megálltunk az út szélén, és kissé elkábultunk a tájtól.

Épp naplementekor a kéthengeres motorzaj elhalt az Ishak Pasa palota fölött. Messziről áradt felénk a müezzin imára hívása. Isztambul villant át az agyamon.
A nap csillogott a felhőtlen déli égen. Poros szél kavargott a tájon és a csillogó aszfaltszalagon. Azt a terveztük, hogy még azon a napon elérjük a kialudt Nemrut vulkán kráterét. Tatvantól keskeny szerpentineken kanyarog az út a kráter pereméig. A legmagasabb ponton, 3000 méteren csodálatos panoráma tárult elénk. A kilátás messzire söpör a tájba, és elidőz az alatta lévő csillogó kráter tavon. A kráter átmérője hét kilométer. Egy nagy robbanás következtében jött létre, amely a Nemrut egész csúcsára került, és jellegzetes kaldera formát kölcsönzött neki. Az utolsó vulkáni tevékenység a 19. század végén ment végbe itt. Innen még jó pár óra van a szállásunkig, ami Van településen található.
A török-iráni határon:
Leállítottuk a motort. Visszatért a csend. Csak a felhevült fém reccsenése hallatszott. Ekkor vettük észre, hogy nem vagyunk egyedül. Mintha a semmiből bukkantak volna fel 3 álcázott figura, mindegyiknek egy Kalasnyikov volt a vállán. Gyenge lábbelivel, fejfedő nélkül és kitűzővel a nyitott egyeningükön álltak ott előttünk. Nagyon megijedtünk, de aztán rájöttünk nincs miért, barátságos fickók voltak. Török határörök az iráni határon. meghívtak egy teára, amit örömmel vettünk.
Végig a Kelet-Anatóliai fennsíkon

Majd folytatva utunkat a kelet-anatóliai fennsíkot magunk mögött hagytuk. Bitlis óta folyamatosan haladtunk lefelé, és minden méterrel melegebb lett. Menet közben 42°C-ot mutatott a hőmérő. A kilométeres útépítés nehezítette az előrehaladást. A kerék elfötört a kavicsokon. Az elöl haladó kamionok által felvert por sűrű, és az előzéseket időnként vakrepüléssé tette.

Diyabakirban megtöltöttük a tartályt és a Camelbaket. Este az Eufrátesz állt előttünk. Még mindig jó pár óra volt a szállás és éreztem nem bírom tovább, még mindig nagyon meleg volt, úgy döntöttünk megállunk és lemondjuk a szállást és egy éjszakát igazi motorosként kint töltünk a természetben. Erre már indulás előtt felkészültünk így volt nálunk sátor is meg hálózsák is. A naplemente hangulatos volt. A sötétkékről a feketére való enyhe átmenetben az Eufrátesz nyugati partja felé suhanva váltak láthatóvá az első csillagok.
Irány a Földközi-tenger
A közelben Göreme felett találtunk rá a Kaya kempingre itt húztuk fel a sátrat. Közvetlenül a sátrunk előtt húzódik a környékre oly jellemző tufa táj. A tornyokhoz hasonlóan szorosan egymás mellett állnak az úgynevezett elf kémények. A szél és az eső mesebeli tájat formált belőle. Minden torony bazalt „sapkát” visel. Ez a szikla csak nehezen viseli el az időjárást, és így megvédi az elf kéményeket az időjárás viszontagságaitól.
Másnap reggel egyenesen Gaziantep felé vettük az irányt. A cél az volt, hogy ma mindenképpen el kell érnünk Kemer-be.

Nagyon hosszú út volt, de végül sikerült az esti órákban érkeztünk meg a Földközi tenger partjára és foglaltuk el szállásunk, ami egy 5 csillagos szálloda komplexum volt közvetlenül a tengerparton. Nagyon jól esett az itt eltöltött 4 nap a hátunk mögött hagyott hosszú út után.

Négy nappal később indultunk tovább, még útközben egyszer eltöltöttünk egy éjszakát nomád körülmények közt mielőtt elértünk Izmirbe innen nem sokat kellett motorozni és ott voltunk Trója romjai előtt. Másnap indultunk is tovább estére értük el a Dardanellák-szorost ez a szoros köti össze a Földközi-tengert és a Márvány-tengert. Nyugat-Anatólia nagyon festői oldalról mutatta meg magát. Utunk Konya, a dervisek otthona mellett vezetett el a Beyşehir-tó nyugati partjára. Elhaladtunk Afyon, Kütahya, Balikesir mellett.

A komp indulásával elhagytuk az ázsiai kontinenst és elindultunk vissza Budapestre. Útközben még megálltunk Rodostóba, ahol meglátogattuk a Mikes házat. Itt raboskodott vagy másképp mondva élt száműzetésben II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen.
Ennyi lett volna a törökországi motoros élménybeszámolóm, amit előszőr tettem meg a feleségemmel. Remélem majd más helyekre is elutazunk.
Addig is jó utazást kívánok mindenkinek! Utazzatok ti is okosan!
Motoros képeket sajnos nem kaptam a motoros barátomtól a blog mellé, így azok csak illusztrációk.
További motoros blogokat az alábbi képre kattintva tudsz olvasni:

Hogyan tudsz utazói közösségünkhöz csatlakozni ide kattintva kiderül.