Van egy ismerősöm, akinek nagy álma volt, hogy eljusson Barcelona városába. Óhajával megkeresett engem, hogy segítsek neki eljutni álmai városába. Mondtam neki, hogy egyszerűen felül a repülőre és 2 óra alatt ott van. Mire az volt a válasz, hogy ő nem ül repülőre semmi pénzért, ezért oldjam meg neki vonattal vagy busszal az utazást.
Végül a választás a vonatra esett, mivel azon akkor áll fel az ember, amikor akar, akkor végzi a szükségleteit, amikor szükséges.
Miután átbeszéltük a részleteket, hogy mennyi időre menne (14 nap) és honnan indulna, elkezdtem utánanézni, hogyan tudna eljutni a legkönnyebben Barcelonába. Rábeszéltem, hogy ha már vonattal megy és 14 napot szán az utazásra, akkor álljon meg pár napra Párizsban is. A hazafelé vezető úton megállhat a francia Riviérán, majd Genovában megnézheti a Genovai-öblöt, tovább utazva megnézheti a csodálatos Garda-tavat, majd a szlovén fővárosba, Ljubljanába érve egy kis városnézés után indulhatna haza.
Miután mindezt átbeszéltük, nekiálltam megcsinálni az utazási tervet, ő elfogadta és egymás kezébe csaptunk. A következő napokban együtt lefoglaltuk a szállásokat, majd jó utat kívántam neki és arra kértem, hogy írjon egy útinaplót, amiben részletesen leírja élményeit. Elmondtam neki, hogy ezt az útinaplót, ha beleegyezik, fel fogom rakni a www.shiftyy.hu oldalra. Mondanom sem kell, hogy nagy örömmel egyezett bele.
Ahogy hazaért az európai körútjáról, első dolga volt, hogy elhozza nekem az útinaplóját. Engedjétek meg, hogy ezt most megosszam veletek!
„Vonattal Európában:
Nagy lázban várom a napot, amikor végre elindulhatok abba a városba, ahová kisgyermek korom óta vágytam. Katalónia fővárosa, de jó lesz végre látni téged! Sokáig azt hittem, nem fogok tudni eljutni Spanyolország legszebb városába, mivel a repüléstől félek, busszal meg nagyon hosszú és fárasztó. Áldom azt a napot, hogy összefutottam gyerekkorom legjobb cimborájával Shiftyyvel. Most az Ő segítségével végre eljutok Barcelonába.
1. nap
Eljött végre a nap. Reggel 5 óra 40 perckor végre elindult a vonatom a Keleti-pályaudvarról Salzburg irányába, ahol az első átszállásomat kell megejtenem, erre 15 percem lesz. Remélem könnyen fog menni és nem késem le a csatlakozást.
Most gurult ki a vonat a bécsi Central Station -ről, mostantól indul az igazi kaland számomra, hiszen Bécsen túl még soha nem jártam. Hamarosan kiérünk a Bécsi-medencéből és elénk tárulnak az Alpok csodálatos hegyei.

Negyed óra és megérkezünk Salzburgba. Bevallom őszintén, egy kicsit ideges vagyok az átszállás miatt, mivel nem tudom, hogy hova érkezik be a vonatom és a dortmundi járat honnan indul 30 perc múlva. Most abbahagyom a naplóírást és készülődök, mert hamarosan leszállok és rohannom kell, hogy biztosan elérjem a dortmundi járatot.
Huhh, sikerült, majdnem lemaradtam, de fent vagyok. Irány Frankfurt, ott jön a mai napra az utolsó átszállásom.
Legközelebb majd el kell jönnöm Salzburgba, mert nagyon sokat hallottam Mozart városáról, és ahogy a vonatablakon kitekintek és látom a hegyeket…annyira gyönyörű, hogy az embernek az akaratán kívül is tátva marad a szája.
Egy vers részlete cseng a fülemben erről a tájról, valamikor rég tanulhattam:
„Határtalan mérföldes táj,/Csupa szépség csupa báj.”
– ezt valahogy így folytatnám:
Ó Salzburg te csodás!
Annyira lenyűgözött ez a csodaszép táj, hogy a naplóírásba bele is feledkeztem. Időközben átértünk Németországba és hamarosan Münchenbe ér a vonat, majd Nürnberg következik, utána Würzburg és Aschaffenburg és körülbelül 14:00-ra érkezik meg a vonat Frankfurtba.
Berobogott a vonat Bajorország fővárosába, Münchenbe. Itt egy kicsit többet állunk, mivel a mi vonatunkhoz csatolnak egy másikat vagy fordítva, minket egy másikhoz. Míg várakoztunk, elgondoltam, hogy pár hónap múlva október és kezdődik az Oktoberfest. Ha már így belejövök az utazásba, lehet, hogy eljövök arra is. Ekkora európai körút után, ami még előttem van az semmiség lesz.
Elindultunk végre, hosszú volt egy kicsit ez a várakozás, bár ez bele volt számítva a menetidőbe, mégis ilyenkor egy kicsit ideges az ember, hogy mikor indulunk már.
Nagyon hamar elrepült az idő, megérkezett a vonat Frankfurtba. Itt most van közel 3 órám, addig, amíg a Párizsba induló vonatom indul. Így azt a döntést hoztam, hogy körülnézek egy kicsit a városban. Németország 5. legnagyobb városa talán tartogat számomra valami szépet, ha egyebet nem is, lesétálok egyet a Majna partjára.
Azt még nem írtam bele a naplómba, hogy hogyan foglaltuk le a szállásaimat Shiftyyvel. Egy kisebb utazási csomag befizetése után kaptam egy saját utazási irodát, ahol a szállodafoglalások mellett rengeteg előnyhöz lehet jutni. Ilyen például az a lehetőség, hogy ebben az irodában egy adott városon belül különböző programokra lehet jegyet váltani. Erre a barátom hívta fel a figyelmemet azt hangsúlyozva, hogy ezeket majd akkor használjam, amikor a helyszínen vagyok, mivel az időm ez alapján tudom beosztani, ha előre megvesszük nem biztos, hogy lesz időm az adott programra.
Mivel volt 3 órám, gondoltam, kipróbálom milyen ez a programfoglaló és vettem rajta keresztül egy sétahajókázást a Majnán. Mikor odaértem a hajóhoz, a pénztárnál hatalmas sor tolongott, a hajó meg két perc múlva indult (a következő 1 óra múlva, tehát ha sorba kell állnom, akkor csak a következő hajóval tudok menni és nem érek vissza a vonatra), így hamar felszálltam és egy jót hajókáztam a Majnán.
Nagyon jó volt a sétahajókázás. Most már itt ülök a vonaton és robogunk Párizs felé.
A strasbourgi állomáson vagyunk. Erről a városról röviden annyit kell tudni, hogy hol Franciaországhoz tartozott a történelemben, hol Németországhoz. Jelenleg ez már Franciaország, viszont lakosságának igen nagy százaléka német ajkú.
Párizs
1 óra múlva megérkezem Párizsba, most álltunk meg Reimsben, ami valamikor a francia koronázó város volt. Nagyon sok francia királyt itt a reimsi katedrálisban koronáztak királlyá.
22 óra van. Fárasztó volt ez a nap, de végre megérkeztem a párizsi szállásomra, amit a VIP csomagomban található diamond vouchert beváltva foglaltam le. A vouchernek köszönhetően a mai és a holnapi szállásom 0 Eurómba került.
Lezuhanyozom, aztán elrakom magam holnapra, lesz egy teljes napom, hogy bejárjam Párizst. Az Eiffel-tornyot biztosan meg fogom nézni, – a belépőm a toronyba már meg is vettem magamnak – Párizs többi jellegzetességét meg, majd ahogy az időm engedi. Holnap 10 óráig kell, hogy leérjek reggelizni, úgyhogy most egy jót alszom.
2. nap
A mai napom szerintem egész jó lesz, bejárhatom a francia fővárost, igaz, hogy előre nem terveztem, hogy ide eljutok, de ha már így alakult…
Reggelizés közben nézegettem a párizsi programokat az utazási irodámban és az Eiffel-tornyos belépőm mellé vettem egy éjszakai hajókázást a Szajnán. Ezeken kívül meglátom még, hová jutok el a nap folyamán.
Itt vagyok az Eiffel-torony tetején, nagyon szép kilátás nyílik innen Párizsra. Egyszer mindenkinek megéri ide feljönni.

Időközben lejöttem a toronyból és itt ülök egy francia étterem teraszán a Champs Élysées-n. Gondoltam, ha már itt járok, Párizsban kipróbálok egy francia specialitást, a csigát, így azt rendeltem magamnak. Egyébként ez a Champs Élysées tényleg olyan szép amilyennek a tv-ben láttam, végében az 1910 cm magas diadalívvel.
A csiga egész jó volt, bár bevallom őszintén, ettem már jobbat, de hát ez van, egy magyar ember gyomra jobb kajákhoz van szokva, mint a csiga.
A szajnai hajókázás előtt van még 4 órám, így ha már itt vagyok Párizsban megnézem a város másik nagy jellegzetességét a Louvre-ot is.

Időközben visszaértem a szállodába. A szajnai hajókázás nagyon szép volt, sajnos képet nem tudtam készíteni, mivel a telefonom nem egy csúcskategóriás telefon és sötétben nem készít jó minőségű képeket. A Szajnáról Párizs viszont annyira szép éjszaka, hogy ezt mindenkinek ajánlani tudom, hogy egyszer legalább megnézze. Én biztos, hogy visszajövök majd még egyszer egy jobb telefonnal vagy veszek egy jó minőségű fényképezőgépet, hogy le tudjam fényképezni Párizs jellegzetességeit a Szajnáról.

Már lefeküdtem az ágyamba, holnap reggel indulok tovább, de be kell vallanom mikor elindultam, egy kicsit féltem ettől a hosszú úttól, meg elég fölöslegesnek tartottam, hogy egy napot itt töltsek Párizsban, de így, hogy túl vagyok ezen a csodálatos napon azt mondom, nagyon megérte, pedig még nem is értem Barcelonába
3. nap
Indulás Barcelonába! Már alig várom, hogy odaérjek, hisz az a célom.
Reggeli után összepakoltam, most itt vagyok a szálloda aulájában, várom a taxit, hogy kivigyen Párizsnak a Gare de Lyon állomására, onnan fog indulni a vonatom 11 óra 41 perckor. Az első átszállásom, majd Gare d’Avignon Centre állomáson lesz. Ezen kívül még egyszer váltanom kell majd Port Bou-ban.
Sikerült felszállnom a Miramasig közlekedő vonatra. Ezzel 3 óra 35 percet fogok menni a Gare d’Avignon Centre állomásig. Ott lesz kb. 15 percem, hogy átszálljak a Port Bou- ba közlekedő vonatra.
Időközben befutott a vonat Franciaország második legnagyobb városának, Lyonnak a vasútállomására. Valamikor, valahol azt olvastam, hogy a lyoni katedrális fentről nézve az 5 tornyával olyan, mint egy hátára fektetett elefánt.
Nos, időközben átszálltam a Port Bau-ba közlekedő vonatra. Hamarosan el fogjuk érni a Pireneusokat, ami ugye Franciaországot elválasztja az Ibériai-félszigettől.
Itt vagyok Port Bou-ban és várom, hogy felszállhassak a Barcelonába közlekedő vonatra, ami fél óra múlva fog indulni pontban 18 óra 30 perckor.
Alagút alagutat követ, ahogy haladunk át a Pireneusokon. Azt mondtam az Alpokra, hogy nagyon gyönyörű, hát ez hatványozottan igaz a Pireneusokra is. Egyszerűen lenyűgözően szép a táj. Itt vagyok végre Barcelonában, elfoglaltam a szállásomat, ami az Eurostar Barbera Parc 4 csillagos szállodában van és az irodámban foglaltam le az úgynevezett „Best Price” opcióval, ami magyarul legjobb árat jelent. Ebből maradt még 3 darab, de ezeket majd más útjaimon fogom elhasználni, olyan helyen, ahol több napot fogok tartózkodni. Most lezuhanyzom, utána lefekszem, hogy holnap frissen és üdén tudjak nekivágni Barcelona felfedezésének.
Azt tervezem, hogy holnap bejárom Barcelona nevezetességeit, majd másnap egy fürdőzést tervezek a Costa del Sol-on. A harmadik barcelonai napomra meg majd kitalálok valamit, lehet, hogy bérelek egy autót, aztán körülnézek egy kicsit Katalóniában.
Olvasd tovább a kalandot: