Kalandok egy idegenvezető feleség tollából!
Ma hazaérve egy öröm fogadott, a feleségem írt egy blogot, arról a hegyről és szorosról, amely az „én hegyem”, ahogy a hegyek vándora sorozatomban írtam! Fogadjátok tőle nagyon nagy szeretettel a Hargita-hegységről és Vargyas-szurdokról írt blogját!
„A férjemet egy hatalmas véletlen folytán ismertem meg. Gyerekkorom óta vonzott a természet. A Székelyföldről sok jót hallottam, így elhatároztam, hogy egyszer az életben biztosan elmegyek oda. Az első munkahelyemen dolgoztam, amikor egy online hirdetésre akadtam, amelyben egy székelyföldi idegenvezető hirdette magát. Jelentkeztem nála egy túrára, amelyből aztán több is lett, mivel ez az idegenvezető lett a férjem. Most azokat a kalandokat osztanám meg Veletek, amiket átéltünk a közös túrázásainkon. A férjem a „Hegyek vándora” sorozatában azt írta, hogy a Hargitát nem mutatja be így írásban, mert az az ő hegye. Most megpróbálom én leírni azt, amiket tőle hallottam a székelyek „szent hegyéről”. Mellette még egy csodálatosan szép szurdokvölgyről is szeretnék írni Nektek, ez a völgy a Vargyas patak szurdokvölgye a Persányi-hegységben.
Elérkezett a nagy nap, 2010 júliusának végén, elindultam a Népligeti autóbuszállomásról egy erdélyi buszjárattal. Egyébként ezek a buszok heti több alkalommal közlekednek oda-vissza. Este indult el a busz, útközben többször megállt. A kíváncsiságtól és az izgalomtól nem is tudtam aludni egész éjjel. Mikor hajnalodott, már közeledtünk Szentegyháza felé.
Reggel 7 óra tájékán meg is érkeztem a célhoz. A busz még ment tovább Lövétéig „a világ közepéig”, ahogy a helyiek mondják. Lövétén található a falu katolikus templomában a budapesti Szent István Bazilika harangjának „öccse”. Ezeket és a kolozsvári Szent Mihály templom harangját egy időben öntötték.
Szóval megérkeztem, a túravezetőm már várt a megállóban. Elkísért a szállásomra, majd megbeszéltük, hogy hova is fogunk majd menni. Én lepihentem, mert hosszú volt az út és másnap várt a Hargita, a székelyek szent hegye, amiről annyi szépet és jót olvastam már eddig is.
Hargita-hegység
„Ezen havas egészen székely…” Írta Orbán Balázs a Székelyföld leírása című művében. Székely a hegy, mert a Székelyföld szívében található és az egyetlen hegység a Kárpátokban, amit teljes egészében a székely falvak vesznek körül. Egy kivétel van, Vasláb, de ahogyan a férjem mondta annak is a régmúltja székely.
Eljött a várva várt nap, végre feljuthatok a Hargita legmagasabb csúcsára a Madarasi-Hargitára gondolattal indultam neki a napnak. Szentegyházáról indultunk, ami egyébként a világon a legmagasabban fekvő magyarok által lakott település, 860 m tengerszint feletti magassággal.
Lovaskocsik vittek fel minket a Madarasi Menedékházig, 1650 méterig. Eléggé esőre állt az idő, ezért sietve indultunk fel a csúcsra. Nem nehéz a terep, jól járható, enyhe emelkedők vannak csak. Kb. 1 órás túra után értünk fel az 1801 méteres csúcsra. Páratlan panoráma tárult a szemünk elé, amelyet azóta többször is, télen és nyáron is sikerült újra átélnünk. A hegy misztikus hangulatát fokozza a tetőn elhelyezett kopjafák és keresztek hada.
Madarasi-Hargita
A Madarasi a Hargita-hegység és Székelyföld legmagasabb hegye. Többi hegycsúcsa az Oltárkő (1358 m), a Rákosi-Hargita (1755 m), a Madéfalvi-Hargita (1709 m) és a Csicsói- Hargita (1756 m). Ezek a csúcsok a Mihály-havassal kiegészülve alkotják a Hargita legnagyobb vulkáni kráterét, amit a Vargyas-patak Szentegyháza irányába áttört egy csodálatos vulkáni kalderát alkotva. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílt a Hargita-fennsíkra, a Görgényi-és a Gyergyói-havasokra és a Hagymás -hegységre. Tisztább időben még a Fogarasi-havasok és a Déli-Kárpátok vonulatát is volt szerencsém látni. Azt mondják, hogy aki nem megy fel a Madarasira, az nem is járt Székelyföldön. Ez a mondás is mutatja, hogy milyen jelentőséggel bír az itt élőknek a „szent hegy”.
Mint szinte minden Magyarországról érkező turista, így én is medvét szerettem volna látni, persze biztos távolságból. Ez első utamon nem jött össze, sőt erre egészen 2019 májusáig várnom kellett. Ekkor ugyanis a Szent Anna-tóhoz utaztunk a családdal, ahol egy medvebocs „garázdálkodott”. Túl közel nem mentünk, mert valószínűleg az anyamedve is a közelben volt. Medvenyomokat már előtte is sokat láttam, de addig nem volt szerencsém összefutni velük. Férjem persze már többször látott medvét, egyszer közvetlen a háta mögött szaladt el egy kifejlett példány, mert valamitől megijedhetett.
Na de visszatérve a Hargitához, él még itt hiúz és farkas is, bár ezeket látni még csekélyebb az esély, mert nagyon tartanak az embertől. Ha augusztusban megyünk, találhatunk áfonyát is a bokrokon. Van vörös áfonya, ezt inkább savanyúságnak használják, és van a kék áfonya, ami nagyon ízletes. A tájegység jellegzetessége az áfonyapálinka, amit én sem hagyhattam ki, habár annyira nem szeretem a pálinkát.
A Hargitáról lefelé menet eleredt az eső, a menedékházban pihentünk meg egy kicsit. A jövőbeli férjem útközben mindenről részletesen mesélt, amit érdemes tudni az ide látogatóknak. Estére vissza is értünk a szállásra, kellemesen elfáradtunk.
Vargyas-szurdok
Másnap egy meglepetéstúrában volt részem, a Vargyas-szurdokba, ami már komolyabb felkészülést igényel. De a látvány és a nyugalom kárpótol mindenért. Nekem személy szerint ez és a Szent Anna-tó a kedvenc helyem Erdélyben. Aki teljes nyugalomra és térerő-mentességre vágyik, annak szívből ajánlom a Vargyas-szurdokot. A Hargita-hegységből eredő Vargyas-patak által kivájt 3 km hosszú mészkőszurdok természetvédelmi terület. Amikor először jártam itt, még többször át kellett kelni a patakon, hogy végig lehessen menni a szurdokon. Ma már jól kiépített hidakon lehet ezt megtenni. Tavaly a kislányunkkal is sikerült bejárni ezt a mesebeli helyet, ő is nagyon élvezte a túrát.
Az idők során több mint száz, kisebb-nagyobb barlang alakult ki a szorosban. Itt található az Almási-barlang, más néven Orbán Balázs-barlang, amely a legnagyobb és legismertebb. Írásos feljegyzések bizonyítják, hogy idegen hadak betörése idején a környékbeli lakosok menedékre leltek itt. A szorosban található a „Tatárlik”, amely Szent László korában a Magyar Királyság keleti határait védte.
Amikor először jártam Erdélyben, megdöbbentett az itteni emberekből áradó nyugodtság, a lelassult életmód. Mintha visszamentem volna az időben jó pár évet. De talán éppen ez is a varázsa ennek a vidéknek, így ajánlom mindenkinek, aki egy kis csendre vágyik rohanó világunk zajában, hogy legalább egyszer látogasson el ide.
Kedves Barátom
Ide több okból is el kell jutnom egyszer
De írok 4 fő okot
Mindig nagyon jó hangulatú élménybeszámolót hallottam erről a helyről
Az áfonya pálinka is hívogató 😀
Le tudnám küzdeni a tériszonyom
Illetve a végre át élhetném az autentikus világ hangulatát 🥇